Haddu Khan, Hassu Khan, Sahabdad Khan

Úgy tartják, hogy a 19. század közepén élt egy Rajput, Gwalior városában. Akkoriban a Gwalior udvari zenészeit egy testvérpár, Haddu és Hassu Khan vezette. Haddu Khan dhrupad, míg Hassu Khan khyal énekes volt. Saját stílusukat annyira féltették, hogy a nyilvánosság teljes kizárásával, csak éjszaka gyakoroltak. Sahib Singh - aki valószínűleg Haddu Khan rokona, anyai ágon unokaöccse volt -, miután, mint tanítvány elutasították, lefizetett egy szolgálót, aki éjszakánként belopta õt abba a szobába, ahol a testvérek gyakoroltak. A szobában léső hatalmas madárkalitkába bújva, hét éven keresztül minden éjszaka hallhatta a testvéreket. Egy napon a két testvér Gwalior utcáit járva meghallotta, hogy egy házból, az õ saját és igen féltett ének-stílusuk hallatszik ki. Azt hívén, hogy egy tanítványukat találják odabent benyitottak a házba, ahol Sahib Singhet találták. Haddu olyan dühös lett, hogy meg akarta õt ölni, de Hassu lecsitította, mert isteni jelnek tekintette, hogy valaki ilyen fanatikus módon ragaszkodik a tanuláshoz. Sahib Singhet tanítványul fogadták és késõbb olyan meghitt viszony alakult ki a mesterek és Sahib között, hogy a hindu közösség kiközösítette Singhet, aki idõs korában muzulmánná lett és felvette a Sahabdad Khan nevet. Élete folyamán még tanult a Senia muzsikus Nirmal Shahtól és játszott az általa kifejlesztett surbaharon, valamint jaltarangon is. Az Agra melletti Etawahban élt (ezért nevezik a gharanát Etawah Gharanának is) ahol Naugaon darbar zenésze volt. Két fia született, az idõsebb Imdad Khan és az ifjabb Karimdad Khan, akiket apjuk tanított tizenkét éven keresztül.

Imdad Khan (1858-1920)

Imdad Khan: Rága Darbari Kanada (1904)

Imdad Khan Agrában Etawah városába született és India első szitárjátékosaként tiszteljük. Korábban a szitár csak az énekelőadásokat kísérő hangszerként szerepelt a színpadon és kizárólag Miyan Tansen leszármazási ágának zenészei használták a dhrupad ún. Senia Gaharana stílusában. Apja tanítja énekelni és szitározni. Késõbb Bande Ali Khan (az Indore Binkar Gharana alapítója) és Amrit Sen (Jaipur Gharana) és valószínűleg Sajjad Mohamed (Gulam Mohamad fia) is tanítja. Miután a kor számos nagyszerű zenészétől tanult, 12 évre elzárkózik a külvilágtól (ez az ún. chilla - amely általában 40 napig tart) és kialakítja sajátos, egyedi játékstílusát, amely az addigra nagyon népszerűvé lett khyal énekstílust imitálja szitáron. Valószínüleg az apja (Sahabdad Khan) elképzelése alapján õ alkotta meg a ma használatos surbahar prototipusát , a khyal technikák megszólaltatását lehetõvé tevő, a dhrupad hagyomány rudra-vinájához hasonló, mély tónusú, a szitárhoz hasonló hangszert (fenti kép!). Továbbá õ volt az, aki a surbahar mintájára az addig maximum hét húros szitárra taraf (rezonánshúrokat) helyezett ezzel megadva a ma ismert szitárokra jellemzõ gazdag hangzásvilágot (a fenti képen a surbahar nyakán látható kisebb kulcsok ezeknek a hangolását szolgálják!). A módosított hangszerek immár lehetővé tették a díszítésben gazdag khyal stílusú ének megszólalását a hangszereken.

Jotindra Mohan Tagore hívja Kalkuttába, ahol a Luckowból átköltözött udvar, Wasid Ali Khan zenésze lesz és 20-25 évig gyakorlatilag ugyanabban a Bidon street-i házban lakik. Dél-Indiába, Mysore városába hívják udvari zenésznek, ami azért különös megtiszteltetés, mert Dél-Indiának megvan a saját, a hindusztánitól jócskán különböző zenei rendszere. Utazásai során számos darbarban megfordul, hogy fiait (Enayat Khan és Wahid Khan) minél kifinomultabb zenészek oktathassák. Egy ideig Delhiben vendégeskedik, ahol Viktória királynőnek is koncertet ad. Élete végén Indore maharádzsájának udvarában telepedik le és haláláig ott is marad.

Miközben kora egyik legkiválóbb zenészének tartották, annyira szigorú volt magához és hű a tiszta zenei tradícióhoz, hogy egész életében csupán két rágát (Yaman, Puria) játszott nyilvánosan, mondván "talán ezt a kettőt értem valamennyire".

Enayat Khan (1894-1938)

Enayat Khan: Rága Bhairavi (1920)

Enayat, Imdad Khan idõsebb fia (négy leánytestvére is született), akit az egyik legkitűnõbb sitariyaként tartanak számon. Testvérével Wahid Khannal (Shahid Parvez nagyapja) együtt a következõ tanároktól tanultak:

Sajjd Mohanad Khan - khandani stílus
Daulat Khan (Jodpur) - dhrupad
Jakaruddin Ala Bande Khan (Udaipur)
Alladiya Khan (Kolapur) - khyal
Abban Khan - dhrupad és khyal

Apja halála után egy ideig még Indore-ban él, mint udvari zenész, majd feleségül veszi a khyal énekes Bande Hussain Khan leányát és Kalkuttába költözik. Később Brajendra Kishore Roy Choudhury (Gouripur) szolgálatába áll Mymensingben (ma Bangladesh). Továbbfejleszti az apja és nagyapja által kialakított surbahart és szitárt. Ő alkalmazza elsőként a hangszer nyakára erősített második rezonánst (fenti kép!), melyet ma már nem használnak a gharana szitárjátékosai, annál népszerűbb viszont más iskolák körében (pl. Maihar Gharana, Vishnupur Gharana). Igazi megszállotja a szitárnak, melyet elsőként mutat be a zárt udvari-, illetve zenészközönségen kivüli hallgatóságnak. Az indiai kultúra más területei is igen érdeklik. Kalkuttában megnyitja a Hindusztáni Kultúra Központját, ami akkoriban a Brit birodalom elleni nyílt fellépésnek számított. Ekkor lesz állandó barátja és segítője lesz a Nobel-díjas Rabindranath Tagore. Fiain kivül számos tanítványa volt, köztük Bimalendu Mukherjee, vagy Radhika Mohan Maitra (Gulam Ali Sarod Gharana). Enayat Khan 1938-ban 45 éves korában halt meg.

Vilayat Khan (1927-2004)

Vilayat Khan, Shankar Ghosh (tabla): Rága Darbari Kanada gat (részlet)

Enayat Khannak öt gyermeke született. Vilayat Khan, az idõsebb fiú, Gauripurban született és egyedül neki volt lehetõsége arra, hogy egy rövid ideig apjától tanulhasson. Apja halála után édesanyjától, Bashiran Begum és anyai nagyapjától, Bande Hussain Khantól tanulja a khyal éneket, illetve Omkarnath Thakur, apja jó barátja segíti, hogy a díszes khyal stílust minél pontosabban megszólaltathassa szitáron. Késõbb Mushtaque Hussain Khan (Rampur) és Amir Khan is tanítja. Abdul Karim Khan is nagy hatással volt rá, így a Kirana Gharana ének-stílusa is felismerhetõ Vilayat Khan játékában.

Első gramofon-felvételekor még csak 8 éves volt, első koncertjét pedig 1944-ben adta Bombay-ben, amely után ötször tapsolta vissza a közönség, sőt a következő fellépésén már az utcára is tettek hangszórókat, ahol - a korabeli újságok szerint - tízezrek hallgatták a játékát.

Vilayat Khan az éneklés legfinomabb technikáit is reprodukálni tudja szitárján, így kaphatta játéka a "gayaki ang" (éneklõ stílus), míg maga az Aftaab-e-Sitar (Szitárfejedelem) tiszteletnevet. Magát a hangszert is módosította, sőt elsőként kezdte alkalmazni a chikari húrokat a dronika (jellemzően a kísérő-tampura hangjai) folyamatos hangzásának elérésére (egyszerűbben fogalmazva ez azt jelenti, hogy a zenei szünetekben megpengette a chikari húrokat). Ez utóbbi játékstílus miatt lehet kevésbé hallani tampurát a gharana zenészeinek koncertjén, hiszen a tampura által fenntartott "zsongás" a Vilayat Khan féle szitár sajátossága (a fő-húrok hangolása) és a játékstílus miatt mindenképpen folyamatosan jelen van.

Nem tartozik azok közé, akik előszeretettel játszanak maguk által komponált rágákat, mégis két rága jellemzően a sajátja. Az egyik az ún. Vilayat Khan Kanada, amely egy nagyon kifinomult kanada rága. A másik pedig a Sanjh Saravali, amely 3 rága: Bageshri, Yaman és a Shahana keveréke.

Vilayat Khan, Kashinath Mishra (tabla): Rága Vilayat Khani Kanada gat (részlet)

Vilayat Khan, Sabir Khan (tabla): Rága Sanjh Saravali

1951-ben, India függetlenné válása után, elsőként ad koncertet Angliában. 1964-ben megkapta a Padma Shri (India legmagasabb szintű állami kitüntetésének fokozatai: Padma Shri, Padma Bhushan, Padma Vibhushan, Bharat Ratna) majd 1968-ban a Padma Bhushan címet, de ő az ünnepségen maga elé hajította a díjat és azt mondta: Ez már semmit nem ér! - utalva ezzel az aktuál-politika által jócskán befolyásolt állami kitüntetések rendszerére. Szerette a társastáncokat, gyűjtötte a pipákat és mindig nagy gondot forditott a testedzésre, sőt még a gyerekeit (két lánya: Zila Khan és Yaman Khan, valamint két fia: Shujaat Khan és Hidayat Khan) is kötelezte, hogy naponta - legalább - tollaslabdázzanak, mert "a zenésznek jó kondicióban kell lenni". Halála előtt Padma Vibhusan címet kapott, amelynek az átadásán már meg sem jelent. Életében mindvégig szigorúan ragaszkodott a tiszta indiai klasszikus zenei hagyomány megszólaltatásához és életben tartásához.

a gharana jelenleg is aktív művészei:

Rajeev Janardan

Imrat Khan

Dr. Kamala Shankar az Imdad Khani Gharana elsõ gitárművésze

Shujaat Khan (fotó: Ira Landgarten)

Shahid Parvez

Budhaditya Mukherjee

Nishat Khan